2007 szeptember 28. | Szerző:

 További “gyanús jelek” vezettek a várandósághoz: egyik vasárnapi ebédnél feldöntöttem a poharat, meg is beszéltük, hogy ez gyerekszületést jelent, ugyan semmi nem volt  a pohárban , párom anyukája még sajnálkozott is! Ma már tudjuk, hogy ha üresen borul fel, akkor sem változtat a babona érvényességén!!


Május 13-án délután gyönyörű idő volt, kimentünk a Kis Rábához sétálni, leültünk a partra bámulni a felhőket, amikor szemben a parton leszállt egy gólya, és peckesen sátálgatott előttünk fel és le. Ezt otthon megint elmeséltük, és jóváhagyólag mondták, hogy jöjjön csak a gólya nyugodtan!


Pár hétre rá enyhe szédülést éreztem, de mivel alacsony a vérnyomásom, ez szinte minden nyáron előfordul, így nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottam neki.

Címkék:

2007 szeptember 27. | Szerző:

 A történet kezdete egészen 2004-re húzódik vissza, amikor is a legfiatalabb kollégák rámragasztották a vikianyu nevet, holott még akkor szó sem volt az életemben gyerekvárásról, sőt apajelöltről sem.


Azonban az élet nagy rendező mester, és itt az nlc-n megismerkedtem azzal a férfival, akivel tudtam, hogy hamarosan közös sorsot és jövőt formálunk. Egyformán vágytunk családra, és éreztük, hogy ebből a meghitt és boldog párkapcsolatból szeretnénk kisbabát!


 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!